Hozzászólás ehhez St. Louisban

“Hey, how are ya?” Köszönöm, remekül. Izgalmas új perspektívák + Így töltöm én egy szabadnapom St. Louisban (VIDEÓ)

Eszem ágában sem volt abbahagyni a blogot. Mindössze annyi történt, hogy visszaültem az iskolapadba egy kicsit, a Saint Louis Egyetemen, az első trimeszter pedig olyan feszes tempót tartott, hogy jégre került a blog.

Na, már biztosan alig vártad, hogy eldicsekedhess ezzel, hogy kérem szépen Ámerikában tanulsz, hogy aztán menő helyen dolgozhass, zsíros fizetésért! Szóval, nem egészen így. Had meséljem el, hogy akkor hogyan.

Bármilyen munkának mindig azt a részét élveztem legjobban, amivel folyamatokat tettünk átláthatóbbá, logikusabbá, amitől az emberek szívesebben jártak be dolgozni, vagy, amitől egy ügyfél szívesebben visszatért a céghez. Volt egy képzetem arról, mi lenne, ha beleláthatnék, hogyan működik az üzleti élet, ha megismerhetném azt a világot, ahol az életünket befolyásoló döntések születnek, ha átláthatnám azt a túlmisztifikált nyelvezetet, ami leírja azt, ki fog jól járni, és mennyire. Mi lenne, ha én, mint mérnökféleség, beleszólhatnék ezekbe az ügyekbe, ha hiteles lehetnék, megoszthatnám az ötleteimet és képviselhetném az általam fontosnak tartott érdekeket. Innen indult a motiváció, aztán egy nap “véletlen” megnyomtam a Google keresés gombot, mikor éppen a “vegán” szó terpeszkedett a keresősávban és kiderült, hogy nem még az sem volt igaz, amit már tudni véltem. Ahogyan kezdtem felfogni, milyen mértékű valójában az a probléma, amelyet csak az étkezési szokásaink jelentenek az egész Földre és minden lakójára nézve, és ehhez mérten napi szinten mérlegelni kezdtem  a személyes döntéseim súlyát, egyre jobban kezdtem hozzászokni az önkéntes  felelősségvállalás ízéhez is. Ismét nyitottá váltam más környezetkárosító tényezőkre, amelyekkel évek óta nem törődtem. Hirtelen zavarni kezdett, hogy egyenként csomagolt kávékat iszunk a cégnél, hogy minden nap megtelik a kuka papírpohárral és műanyag keverővel, vagy hogy minden nap két  órát kocsizom a munka miatt, és még jobban az, hogy erről senki nem beszél. Egyre többször adtam ennek hangot, de nem arattam sikert. Amiben eleinte szerepet akartam vállalni, már nem volt többé elég számomra.

És ekkor jött a hír, hogy mehetek tanulni. Az első dolgom az új életem küszöbén az volt, hogy megváltam az általam birtokolt tárgyak felétől. Egy olyan perspektívából láttam a világot, ahol ezek nem gazdagítanak, hanem lehúznak, elnehezítenek, olyan ‘értéket’ reprezentálnak, amiben sosem hittem, de nem tudtam, hogyan lehetne másként élni, de úgy, hogy közben nem zárom ki magamat a társadalomból. Több doboz kozmetikum, ruha, játék került eladományozásra, vagy elajándékozásra. Ez történt 2o15 májusában és én, aki azelőtt minden pénzét tárgyakra verte el, se kozmetikumot, se új ruhát nem vásároltam azóta, egy charity shop-os blúz kivételével. A pár apró, “önzetlen” változtatás aránytalanul, meg nem érdemelt mértékben térült vissza az életem minden területén. Harmóniát, erőt, magabiztosságat nyertem, csak hogy párat említsek. (Az új étrend hozadékairól majd részletesen írok egy másik bejegyzésben)

Az egyetemen rengeteg hatás ért az első perctől kezdve, miközben egyre többet olvasgattam olyan témákról, mint például az élővizeink kihasználásának realitása, a méz vita, vagy az Engineers Without Borders program, és egy egészen -számomra- új koncepció kezdődött el kirajzolódni a fejemben. Mi lenne, ha a világot sürgetően fenyegető kéréseket az információgyűjtés, feldolgozás és analízis mindent átszövő szerkezetével vizsgálnánk? Ha egymásba fonódva, elszakíthatatlanul kapcsolódnának iparágak, szervezetek, kontinensek és országaik, és az egymásra utaltságunk, amelyet a Föld véges, korlátokkal rendelkező rendszere szab ki ránk ez által visszakényszerítené az igazságtalanságot, a kihasználást, a tudatlanságot… Ez az én részem, fantázia…kirakósozás egy halom üvegszilánkkal. De pár hete egészen véletlen talajt értem a gondolataim iszapjában. Mondhatni véletlenül bukkantam rá, hogy az egyetemen fut egy Sustainability (Fenntarthatóság) mester kurzus, ahová most áthallgatok egy óra elejéig.   A  Sustainability kifejezés ma mást takar mint egészen a közelmúltig, többek közt hála az engem legnagyobb izgalomban tartó, 2015. szeptember 25-27. közötti ENSZ-csúcstalálkozó keretében elfogadott 2o3o-ig szóló Fenntartható Fejlődés Céloknak (az eredeti, angol nyelvű weboldal az “SDGk”-ről: itt). Egy olyan pont ez, ahol a mérnök háttér, az üzleti tanulmányok, a természet iránti szeretet és az igazságtalanság elleni lázadásom összeér a globális érdekekkel, társadalmi és politikai szinten.  A téma óriási, a tennivaló rengeteg, de minden nap izgatottan kelek fel, amikor ezzel foglalkozhatok, és lekopogom: egyelőre minden lehetőségem megvan rá. Az a remény motiválja minden bejegyzésem és az irányítja a döntéseim, hogy mindaz, amit a világban tanulok és tapasztalok, mást is inspirálhat. Azt remélem, hogy a lelkesedésem felkelti az érdelkődést az út iránt, amin járok, ez az út pedig nem földrajzi, és mindenki előtt nyitva áll. Szeretném, ha tudnátok, van másik opció.

Ennek örömére pedig körbebringáztam a város nyugati felét, amit szeretettel megosztok mindazokkal, akiket érdekel a környék, és hogy én hogyan töltöm a szabadnapjaim.

Legyen szép napod!

 

 

 

Reklámok
Hozzászólás ehhez Uncategorized

A Könvytár Kincsei

Kedvenc helyemmé az 5.emeleti tanulósarok vált az egyetemi könyvtárban. Már eddig is megesküdtem volna, hogy a hely elvarázsolt, az épületből való kijutás ugyanis úgy működik, hogy hatszor kell balra fordulni, kétszer elmenni ugyanazon tanulóboxokban roskadozó, kósza, elvetemült diákok háta mögött ahhoz, hogy megtaláljam a liftet. “A Könvytár Kincsei” Tovább olvasása

Hozzászólás ehhez Városi Vegán

SLOWFOODIEZ – Helló Jövő! – Budapest gasztro újratöltve

Koránt sem azzal a céllal kezdtem bele a blogírásba, hogy éttermekről készítsek beszámolókat. Ha létezne még kézírás, töltőtoll és Ápisz a Bosnyák téren, akkor létezne az a teleírt jegyzetfüzet is, amelyben az az elmúlt év gondolatai hangyaméretűre sűrűsödő sorokban arra várnak, hogy átolvassam, megszerkesszem és közzétegyem őket, az eredeti szándékom szerint.

Ám hosszabb távollét után gyanútlanul visszacsöppenve a budapesti patchwork gasztro-világba arra kellett rádöbbennem, az úgy át lett szabva, hogy csukott szemmel is észrevenném.  “SLOWFOODIEZ – Helló Jövő! – Budapest gasztro újratöltve” Tovább olvasása

Hozzászólás ehhez Városi Vegán

Látogatóban a Cigköftemnél

Charles Deuchemint sosem látod.  De Charles Deuchemin  nem csak az az álcázás nagymestere. Ő annak a híres kék-vörös fedelű útikönyvnek az írója amely kiosztja, vagy éppen megvonja a csillagokat a francia éttermektől. És “…mindegyik étterem – bármilyen legyen is a hírneve – mindegyik retteg a híres útikönyv inkognitóban megjelenő szerkesztőinek a látogatásától.”  “Látogatóban a Cigköftemnél” Tovább olvasása

Hozzászólás ehhez Vegán a Városban

Vegán rendezvények (2016 tavasz-nyár)Budapesten? Van Vegán Budapest? Van Vegán közösség?

Budapestet elhagyni és visszatérni olyan érzés, amit Quinn Mallory élhetett át a Sliders című nagysikerű sorozatban, párhuzamos világok közt ugrálva. Budapest minden alkalommal más arcát mutatja, soha nem állapodik meg, kiismerhetetlen de mégis minden olyan ismerős. Fél év többnyire magányos “vegánkodás” után nem nagy reményekkel tértem vissza az itteni vegán közösség tekintetében. “Vegán rendezvények (2016 tavasz-nyár)Budapesten? Van Vegán Budapest? Van Vegán közösség?” Tovább olvasása

Hozzászólás ehhez Uncategorized

“Indítsuk a startot!”

2015 November óta tervezem ennek a blognak az elindítását, több bevezetőt írtam már (és töröltem), érlelgetem a hangnemet, a megjelenítést, egy dolog nem változott, mesélni akarok a vegán életmódról. Hogy mi ütött belém hirtelen? Meddig akarom még ezt folytatni, és nem félek-e a hiánybetegségektől? Hogy bírom sajt nélkül? Elítélem a nem vegánokat? Hogyan jövök ki pénzből, hiszen “speciális”, “mentes” élelmiszerek nagyon drágák! És így tovább.
Még a 2015 őszén, a Skóciában töltött év alatt döntöttem úgy, hogy ezt az életformát választom. Mikor idén januárban visszatértem Magyarországra, már hónapok óta nem  fogyasztottam húst, tejet, tojást, mézet, megszoktam, hogy ez normális. Azonban a legtöbb ismerősöm számára az én esetem jelentette (vagy jelenti azóta is) talán az első személyes találkozás a veganizmussal. Teljesen el tudom képzelni, milyen lehet ez az első benyomás, habár nekem nekem nem volt korábban egy vegán ismerősöm sem. Nagyjából fél éves kutatás, olvasás előzte meg az én pályára állásomat, ez után állt össze a kép, és hoztam meg végül egy magabiztos, megalapozott döntést. Ma már úgy látom, ez szükségtelenül hosszú és túl sok energiát igénylő folyamat volt, amit nagyon megkönnyített volna, ha ismerek valakit, aki már mindezen keresztülrágta magát egyszer. Szeretném, ha az én tapasztalatom, a befektetett energiám másnak is a hasznára válhatna. De nem csak ezért határoztam úgy, hogy blogot írok. Életem személyes szösszeneteit névvel és arccal közzétenni számomra egyáltalán nem természetes,  a jószándékba csomagolt öncélú magmutogatástól pedig ódzkodom, ezért is tartott olyan sokáig a mérlegelés. Viszont a vágyam és akaratom, hogy aktívan kiálljak azért az eszméért amelyben hiszek, a korábbiakat felülírja. Az én részvételem a vegán mozgalomban jelenleg talán békés aktivizmusként definiálható, ezen a blogon pedig a saját életem mozzanatait, gondolatmeneteit fogom megosztani a témával kapcsolatban, vagy ha úgy látom, akár azon kívül. Ha ezzel segítek bárkinek abban, hogy megközelíthetőbbé tegyem ezt az ideológiát, vállalom azt, ami vele jár. A legfőbb célom az, hogy a vegán életmód ne egy ismeretlen, szélsőséges, “élien” szokásként éljen többé a köztudatban, hanem bemutathassa igazi arcát, a legnormálisabb, legélhetőbb, legboldogabb létformaként, amit csak ismerek.

(Aki tudja, honnan van a bejegyzés címe, az vagy családtag, vagy szintén 29-szer látta az Örömapa 2.-t)