Eszem ágában sem volt abbahagyni a blogot. Mindössze annyi történt, hogy visszaültem az iskolapadba egy kicsit, a Saint Louis Egyetemen, az első trimeszter pedig olyan feszes tempót tartott, hogy jégre került a blog.
Na, már biztosan alig vártad, hogy eldicsekedhess ezzel, hogy kérem szépen Ámerikában tanulsz, hogy aztán menő helyen dolgozhass, zsíros fizetésért! Szóval, nem egészen így. Had meséljem el, hogy akkor hogyan.
Bármilyen munkának mindig azt a részét élveztem legjobban, amivel folyamatokat tettünk átláthatóbbá, logikusabbá, amitől az emberek szívesebben jártak be dolgozni, vagy, amitől egy ügyfél szívesebben visszatért a céghez. Volt egy képzetem arról, mi lenne, ha beleláthatnék, hogyan működik az üzleti élet, ha megismerhetném azt a világot, ahol az életünket befolyásoló döntések születnek, ha átláthatnám azt a túlmisztifikált nyelvezetet, ami leírja azt, ki fog jól járni, és mennyire. Mi lenne, ha én, mint mérnökféleség, beleszólhatnék ezekbe az ügyekbe, ha hiteles lehetnék, megoszthatnám az ötleteimet és képviselhetném az általam fontosnak tartott érdekeket. Innen indult a motiváció, aztán egy nap “véletlen” megnyomtam a Google keresés gombot, mikor éppen a “vegán” szó terpeszkedett a keresősávban és kiderült, hogy nem még az sem volt igaz, amit már tudni véltem. Ahogyan kezdtem felfogni, milyen mértékű valójában az a probléma, amelyet csak az étkezési szokásaink jelentenek az egész Földre és minden lakójára nézve, és ehhez mérten napi szinten mérlegelni kezdtem a személyes döntéseim súlyát, egyre jobban kezdtem hozzászokni az önkéntes felelősségvállalás ízéhez is. Ismét nyitottá váltam más környezetkárosító tényezőkre, amelyekkel évek óta nem törődtem. Hirtelen zavarni kezdett, hogy egyenként csomagolt kávékat iszunk a cégnél, hogy minden nap megtelik a kuka papírpohárral és műanyag keverővel, vagy hogy minden nap két órát kocsizom a munka miatt, és még jobban az, hogy erről senki nem beszél. Egyre többször adtam ennek hangot, de nem arattam sikert. Amiben eleinte szerepet akartam vállalni, már nem volt többé elég számomra.
És ekkor jött a hír, hogy mehetek tanulni. Az első dolgom az új életem küszöbén az volt, hogy megváltam az általam birtokolt tárgyak felétől. Egy olyan perspektívából láttam a világot, ahol ezek nem gazdagítanak, hanem lehúznak, elnehezítenek, olyan ‘értéket’ reprezentálnak, amiben sosem hittem, de nem tudtam, hogyan lehetne másként élni, de úgy, hogy közben nem zárom ki magamat a társadalomból. Több doboz kozmetikum, ruha, játék került eladományozásra, vagy elajándékozásra. Ez történt 2o15 májusában és én, aki azelőtt minden pénzét tárgyakra verte el, se kozmetikumot, se új ruhát nem vásároltam azóta, egy charity shop-os blúz kivételével. A pár apró, “önzetlen” változtatás aránytalanul, meg nem érdemelt mértékben térült vissza az életem minden területén. Harmóniát, erőt, magabiztosságat nyertem, csak hogy párat említsek. (Az új étrend hozadékairól majd részletesen írok egy másik bejegyzésben)
Az egyetemen rengeteg hatás ért az első perctől kezdve, miközben egyre többet olvasgattam olyan témákról, mint például az élővizeink kihasználásának realitása, a méz vita, vagy az Engineers Without Borders program, és egy egészen -számomra- új koncepció kezdődött el kirajzolódni a fejemben. Mi lenne, ha a világot sürgetően fenyegető kéréseket az információgyűjtés, feldolgozás és analízis mindent átszövő szerkezetével vizsgálnánk? Ha egymásba fonódva, elszakíthatatlanul kapcsolódnának iparágak, szervezetek, kontinensek és országaik, és az egymásra utaltságunk, amelyet a Föld véges, korlátokkal rendelkező rendszere szab ki ránk ez által visszakényszerítené az igazságtalanságot, a kihasználást, a tudatlanságot… Ez az én részem, fantázia…kirakósozás egy halom üvegszilánkkal. De pár hete egészen véletlen talajt értem a gondolataim iszapjában. Mondhatni véletlenül bukkantam rá, hogy az egyetemen fut egy Sustainability (Fenntarthatóság) mester kurzus, ahová most áthallgatok egy óra elejéig. A Sustainability kifejezés ma mást takar mint egészen a közelmúltig, többek közt hála az engem legnagyobb izgalomban tartó, 2015. szeptember 25-27. közötti ENSZ-csúcstalálkozó keretében elfogadott 2o3o-ig szóló Fenntartható Fejlődés Céloknak (az eredeti, angol nyelvű weboldal az “SDGk”-ről: itt). Egy olyan pont ez, ahol a mérnök háttér, az üzleti tanulmányok, a természet iránti szeretet és az igazságtalanság elleni lázadásom összeér a globális érdekekkel, társadalmi és politikai szinten. A téma óriási, a tennivaló rengeteg, de minden nap izgatottan kelek fel, amikor ezzel foglalkozhatok, és lekopogom: egyelőre minden lehetőségem megvan rá. Az a remény motiválja minden bejegyzésem és az irányítja a döntéseim, hogy mindaz, amit a világban tanulok és tapasztalok, mást is inspirálhat. Azt remélem, hogy a lelkesedésem felkelti az érdelkődést az út iránt, amin járok, ez az út pedig nem földrajzi, és mindenki előtt nyitva áll. Szeretném, ha tudnátok, van másik opció.
Ennek örömére pedig körbebringáztam a város nyugati felét, amit szeretettel megosztok mindazokkal, akiket érdekel a környék, és hogy én hogyan töltöm a szabadnapjaim.
Legyen szép napod!
veganvueblog.wordpress.com 